AZ IDEI KÖLTSÉGVETÉSRŐL EGYEZTETTEK A FRAKCIÓK A VÁROSHÁZÁN

A következő, augusztus 27-ei közgyűlésen fogadhatják el Miskolc 2020-as, átdolgozott költségvetését, melynek egyeztetésébe valamennyi frakciót, így a Velünk a Város és a Fidesz-KDNP képviselőit is bevonta a városvezetés.
Augusztus 27-én ülésezik a közgyűlés.

A 2020-as költségvetés első féléves korrekciójával kapcsolatban augusztus 11-én délelőttre hívott össze egyeztető ülést Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere. A tanácskozáson részt vettek az önkormányzati frakciók vezetői, Miskolc város tanácsnokai, a Miskolc Holding vezetése, dr. Ignácz Dávid jegyző és Soós Attila, az önkormányzat pénzügyi bizottságának elnöke is.

Az ülésen a résztvevők közösen tekintették át a költségvetésnek az első félévben szükséges módosításait, a koronavírus-veszély idején meghozott kormányzati döntések gazdasági-pénzügyi hatásait, valamint a vírus elleni védekezés miatt jelentkező többletkiadásokat.

Mint ismert, a koronavírus elleni védekezés költségeihez való hozzájárulás címén a kormány több száz millió forintnyi idegenforgalmi és gépjárműadó-bevételt vont el Miskolctól, további milliárdos bevételkiesést okozott a turizmus leállása, a Diósgyőri vár és a fürdők kényszerű zárva tartása, a parkolás ingyenessé tétele, illetve a kijárási korlátozások ideje alatt a tömegközlekedési eszközök utasforgalmának 80-90 százalékos csökkenése.

 A ma délelőtti ülésen a résztvevők az első félévben szükséges költségvetési módosításokat tekintették át. A megbeszélés a jelenlévők konstruktív együttműködésével zajlott, a most megvitatott költségvetés-tervezet augusztus 27-én kerül majd a közgyűlés elé.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük